Demszky Gábor az elmúlt 25 év Legjobb Főpolgármestere!

Demszky Gábor a Rendszerváltozásban tett elévülhetetlen érdeméről már korábban írtam. Azonban a Főpolgármesteri munkásságát még nem hozsannázta senki eddig! Pedig érdemes lenne a hozsannázásra annak fényében hogy a jelenlegi vezetés teszetoszáskodása miatt késik a 3 as metró felújítása! Demszky Gábor Liberális Főpolgármesterként nagyon előre volt. Ha most is ő lenne akkor meggyőződésem hogy 1 percet sem késlekedne a 3 as metró felújításával ugyanis ő  a hivatali ideje alatt tisztában volt azzal hogy nem lehet halogatni a Kelet nyugati metróvonal felújítását és az  új kocsik beszerzését mert abból csak baj lehet, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni hogy volt egy kormány amely segítséget nyújtott neki.Demszky Gábor hivatali ideje alatt megindult a 4 és metró építése amelynek a létjogosultságát páran vitatják.Egyet viszont nem lehet vitatni Demszky Gábor hivatali ideje alatt minden kisebb hiba( A Kátyú és a Szemét)  ellenére Budapest közel került a világvárosi léthez. Ha Göncz Árpádra  hivatali lejárta után azt mondtuk hogy nem lesz hozzá hasonló akkor ez a megállapítás Demszky Gáborra is igaz. Ez alapján kijelenthetjük hogy Demszky Gábor az elmúlt 25 év Legjobb  Főpolgármestere!